2012. június 8., péntek

Kiskert az utcán

 Néhány hete, az idei kerti munkálatok terveihez híven, kialakítottunk a bejárati lépcső mellett egy kis kertet az utcán. Nem titkolt cél, hogy a gyönyörű beton villanyoszlop kisebb hangsúlyt kapjon. 
Erről beszélek - 



Ugye milyen szép? Már korábban is említettem, hogy amikor anno e villanyoszlopokat elhelyezték, legalább annyira foglalkoztak a településképpel, mint akkor, amikor engedték beépülni a Balaton déli partját. Na, szóval azt a lépcső és az oszlop közötti helyet próbáljuk feldobni, hogy kissé más hangulatot kapjon.
A kis kert kialakításának metódusa gyakorlatilag ugyanaz, mint a mini sziklakert esetén. Először kiszedtem a földet és a füvek gyökereit kb 5-10cm mélységben, aztán kiástam a sziklák helyét. Ugyanis ide is tettem párat, nem sokat, mert nem azoknak kell hangsúlyosaknak lenni, hanem a növényzetnek. Amúgy is örök igazság, miszerint a kevesebb - több... Aztán a beszerzett növényeket (van, amit itthon vetettünk magról, és van, amit kertészetben vettünk) elültetgettem. Őszinte leszek, első látásra nem tűnt túl szépnek. Persze a  növények sem nőttek még meg, az egynyáriak sem, illetve úgy éreztem hiányzik még valami...
Az egyik meggyfa árnyékában nőddögélt két kis borbolya bokrocska. Ezekről tudni kell, utánanéztem, és kertészetben is utánaérdeklődtem, hogy szeretik a napot, akár a rózsák, s  ha jól érzik magukat akkor gyönyörű mélybordó színben pompállanak. Hát a mieink a félárnyékban inkább zöldes árnyalatúak voltak, és nem is úgy nőttek eddig, ahogy egy cserjének illik. Szépen körbeástam őket, és földlabdával együtt, hogy a lehető legkevésbé szenvedjék meg az átültetést, a kis kert fölé, mellé helyeztem át őket.  Két-három nap alatt bordóba öltöztek mindketten... Aztán a korábbi tervek szerint hajnalkákat ültettem az oszlop tövébe, ami majd szépen fölfut arra, és vörös és kék színbe fogja öltöztetni azt. 
A következő néhány hétben csak locsolgattam a növényeket, ha kellett, aztán, miután megerősödtek, tegnap elérkezett az utolsó mozzanat. A növények közé geotextiliát fektettem.


Majd nagyszemű kavicsot fektettem a lépcső mellé, illetve a fű és a kert mezsgyéjére. 

 

Aztán a megmaradt akciós mulccsal szépen elhintettem a szabadon maradt és geotextillel letakart felületeket.


És a végeredmény - 




Lassan megérkezik a kerítésünk anyaga is, amit sikerült az erdőn megszedni, így minimálisra tudjuk csökkenteni az cserére fordítandó anyagiakat. Akácból épül az utcafronti is, de a telek felől is tervezünk egy szép léckerítést. A tervek szerint a nyáron valamikor elkészülünk vele.

9 megjegyzés:

Ildifolt írta...

Így bizony sokkal csinosabb ez a betonoszlop.
Tényleg szépet csináltatok, ha a növények megnőnek, még szebb lesz.

Gandalf írta...

Szia!
Igen, de mire az évelők megnőnek, az még legalább egy, de inkább két év. Viszont mi türelmesek vagyunk, kivárjuk. Egyébként is, szerintem már most sem a kopasz oszlopot látják a népek se, de mi sem. A faluból jó páran a csodájára járnak e mulcsozott kis kertecskének... Asszem tényleg hangulatosra sikeredett.

Frater Thomas írta...

De mi lesz így az oszlop önbecsülésével? :D
Természetesen respect, nagyon pofás lett!

Gandalf írta...

Oszlopunk jól viseli a megpróbáltatásokat, sőt szerintem örül a jó társaságnak.
És kösz! Ma reggel a misére igyekvő nénikék "behidaltak":
- Na né'dd má, hogy megindultak a növénykék...
- Nédd má de sziép! stb.

Szerafina írta...

Sziép is! nagoyn jok vagytok sziklakertben!!! :) latom a masik is nagoyn szepen alakul, nagyon tetszik!

leander: aposomeknak van nagoyn sok, tenyleg legalabb tiz bokor, de van egy cserepmeret, amin tul mar nem mehetnek, mert akkor nem tudjak mozgatni, es ezert idonkent erosen visszavagjak. eddig jol birtak. amit rendszeresen kiultetnek, aztan osszel kiassak, az nem birja olyan jol, talan tul kicsi foldlabdaval assak ki, vagy nem is tudom...

Gandalf írta...

Én eddig olyat láttam, amit az edénnyel együtt ástak le a földbe, nem anélkül. Sokszor én is elgondolkodom hogyan mozgatják a hatalmas növényeket....

Nyözö írta...

Nagy cserepesek alá érdemes olyan kis gurulós platformokat tenni ha mozgatni akarod... :) Persze a gödörbe tételhez ez már nem jó, ott biza' elkel a babgőzgép. :D

point írta...

Üdv Gandalf!
Ma kezdtem el olvasni a blogodat!Nemsokára én is egy "kádárkockát" szeretnék felújítani és hasznos ötleteket találtam itt nálad ! :)
További jó egészséget és blogírást !!!

Gandalf írta...

Köszi Point! Igyekszem majd!