2014. december 28., vasárnap

2014. december 24., szerda

Na neeeee... már megint...

 A szerkesztőség nevében kívánok minden kedves olvasómnak és blogger társamnak diósbejgliben, mákosgubában, hóban, szerelemben, fényességben, nyugalomban, családi körben, kis kedvencekkel eltöltendő Karácsonyt!!



A szerk. :)

2014. október 5., vasárnap

Sövény

Rég jelentkeztem... Mondhatnám mentségképpen, hogy annyi a dolgom, hogy nincs időm posztolni, (nem tudom mi történt, de rengeteg ember szeretne bútort felújítani... ), de úgy döntöttem, hogy mondom is. Izé, írom is. Na, de a sövény...

 Eddigi "fain" kis életem folyamán kétszer telepítettem nagyobb mennyiségű sövényt. És egy ízben csak pár tövet. 
A legelső esemény még a szülői házhoz kötődik, ahol is édesapámmal telepítettünk fagyal sövényt. Az eljárás menete az volt, úgy 20 éve, hogy apu beszélt valamelyik cimborájával, akinek már volt sövénye, és az illető elárulta a tutit. Ennek megfelelően egy tavaszon autóba ültünk és elhajtottunk egy közeli diszkont üzlethez, ahol egy elhanyagolt részen egykori térelválasztó elemként vadult a fagyal. Nosza lemetszettünk belőle egy jó vödörre való, kb 30-35 centi hosszú, már fásodott szárú ágakat. A nagyon hosszú, akár méteres ágakat sem hagytuk ki, azokat elvágtuk három felé. Aztán a szerzeménnyel hazatértünk fülig érő vigyorral az orcánkon, miszerint ingyen lesz faxa sövényünk. Arra már nem emlékszem, hogy vízbe tettük-e az ágacskákat. Csak arra, hogy a házunk előtt a néhány évvel korábban befejezett építkezést és tereprendezést követően egy frissen, építési törmelékkel és földdel feltöltött terepre szántuk a sövényt kerítés gyanánt. Emlékszem egy ásó segedelmére. Az ásót a földbe szúrtuk, s az ezáltal keletkezett finom "repedésekbe", hézagokba dugdostuk bele az ágacskákat. Semmi varázsszert nem használtunk. Egyszerűen ledugdostuk őket, persze tudományos formában, apu erre mindig adott :) , azaz a töveket két sorban, szigorúan 30 centire egymástól, és cikk-cakk alakzatban. Illetve de, mégis használtunk egy varázsszert, a centipétert. Ezek után már csak öntöztük, szinte napi rendszerességgel a leendő sövényt, ami szépen, lassan gyökeresedni is kezdett. Ezt jól mutatta az újabb rügyek, majd kis ágkezdemények, levélkék megjelenése. Amikor egy-egy ágacska úgy 10 centinél magasabbra kezdett volna nyúlni, egyszerűen kicsíptük belőle a legújabb hajtáskezdeményt. Így arra sarkalltuk a kis növénykéket, hogy erősödjenek, terebélyesedjenek.


A második esetben egy építési telek (saját) utcai és szomszéd felőli kerítését oldottuk meg. Az eljárás ugyanaz volt, mint a legelső esetben, annyi különbséggel, hogy azt már egyedül telepítettem. Mindkét sövény beváltotta a hozzá fűzött reményeket és gyönyörűen funkcionálnak.
Egy valamit azonban hozzá kell fűznöm a fagyalhoz. Szinte minden fórumon felhozzák, hogy örökzöld. Nos, én ezt cáfolom, bár nem teljes meggyőződéssel. Tényleg sok helyen láttam már télen is zöldellő fagyalt. Ellenben nálunk nem az. Hogy miért? Két dologra tudok gondolni. Vagy azért, mert völgyben élünk, így a fagyal is, és a télen lehúzódó, itt lent a völgyben megrekedő fagy miatt dobja le a lombozatát, vagy az ültetési eljárás folyományaként teszi ezt. Nem tudom. De talán az előző feltevés a helyénvaló, hiszen nagy hidegben fagyási sérülések látszódnak a növényeken, amik azonban a tavaszi napsütés első sugaraival azonnal semmivé foszlanak, és ezer meg ezer szám jelennek meg az apró, életerős rügyek, amik néhány nap, hét leforgása alatt zöldbe borítják újra a növényeket. Szóval no para, csak hát azér' télen is élvezném kicsit a zöldet. Ja, tudom, utazzunk el Új-Zélandra...

Harmadik esetben itthon ültettem néhány tövet a kerítés mellé. Az volt a szándékom, ide s tova már 8 éve, hogy a jelenlegi csodaszép szoci fémkerítésünket váltsam le vele. Azonban Brúnó, aki időközben ideköltözött hozzánk, a kerítés mentén jelölte ki az útvonalat, amit naponta többször is bejár hol egyik, hol másik irányból, s így az útjába eső növényeket nemkívánatosnak ítélte, amiket aztán rövid úton el is távolított. Íly módon mindösszesen 6 tő, 6 növény maradt meg az utcafronton a Vilmoskörtefa társaságában.

metszés után




Ma már tudjuk, hogy a sövény és a fa együttesen fain kis árnyékot ád Őkutyaságának az feje fölé, csökkentve ezáltal az Nap melengető nyári sugarinak kártékony hatását. :D


Tehát a 6 növény élete így megmagyarázódott. :D
Amint az egyik fenti képen is látható, ez a néhány tő egy sorban maradt fenn, és mégis ugyanolyan burjánzó, és gyors, nagy növésű, mint két sorba ültetett társaik. Ezidáig úgy gondoltam, egy húsz éves tapasztalat folyamán, hogy a fagyalt két sorban köll elültetni, mer' csak. Azonban ez az egy sor cáfolja ebbe vetett hitemet. Utána is gúgliztam, oszt találtam is rá magyarázatot. De ettől függetlenül én megmaradok a jól bevált két sorosnál...
Ezt a néhány tövet hagytam megnőni kissé, úgy addig, míg az ágak elérték a fa magasabb lombkoronáját, oszt néhány héttel ezelőtt megmetszettem. Újra a már fásodott ágacskákat részesítem előnyben, de most a telepítés során hagytam benne fás szárú, de zöldben végződő ágakat is. A hosszabb ágakat megint csak két, három felé metszettem el, így kaptam két diszperzites vödörre való ágacskát.



Természetesen a kiválogatás szigorú feltételekkel, szigorú ellenőrzés mellett zajlott.

Az ágak tehát vízbe kerültek, ahol is szívták magukat néhány napig. Aztán a sövény, mely most a telek felőli oldalra van szánva, helye kijelöltetett, majd felásatott. Úgy döntöttem, miután több helyen is olvastam, meg hát más növényekkel is így szokás ugye, hogy most megdolgozott, megmozgatott földbe ültetem. 



Legalábbis egy részét, hiszen most nem kell közel negyven méteren telepíteni. A többi rész léckerítéssel van tervezve.
A terep előkészítése után vetettem be a varázsszert, amiről több felől hallottam, és olvastam, s úgy döntöttem idén kipróbálom.


Minden kis ágacskát ebbe a gyökereztető hormonporba mártottam, s úgy tettem a földbe.


Természetesen két sor, cikk-cakk. :D
Néhány sort ültettem a kiskert szélére is.


 Erősen kíváncsi leszek az eredményre. De, hogy biztosra is menjek kicsinyég, ültettem jó pár ágacskát "konténerbe", azaz virágládába is. Ja, meg a fenyőoskola mellé is ültettem ágacskákat, hátha.








Oszt akkor tavasszal majd jön a beszámoló az eredményről. Akármilyen is legyen az. Könyörtelenül. 

2014. augusztus 5., kedd

Gasztro Gandalf

Gombavacsora és gombareggeli, avagy a gyilkos galócák támadása

 Manapság egyre több szezonális jellegű ételt fogyasztunk, hiszen minden érik a kertben az uborkától a spárgababon át a cukkiniig. Tegnap pedig ihletet kapván készítettem egy kis gombavacsorát, amit most jól posztolok is. 

Hozzávalók -
  • paradicsom
  • paprika
  • tojás
  • majomméz
  • tejföl
  • saó
  • jófajta füstölt kolbi
  • egynémely fűszerek, amiket én most szándékosan nem használtam, de ízlés szerint bárki bármit beletolhat

Első lépésként jól megfőztem és jó keményre a tojásokat. Igen, az egyik kirepedt, na és!? 
Aztán, miután kihűlt kicsit, félbe vágtam őket...



... és a sárgájukat kipiszkáltam egy mélyebb forma tányérba. A sárgát összezúztam vellával, oszt majommézzel, meg tejfellel, meg csipet saóval jól elkevertem vala. Mikor krémszerűvé vált az állaga, akkor apró kockákra vágott jófajta füstölt kolbit kevertem még hozzá. 



A kikevert krémet visszatöltöttem a félbe vágott tojásokba, és a karikákra vágott paprikával díszítettem vala az edényt. Na jó, a tányért.


Ezek után félbe vágtam a paradicsomokat is, oszt ráfordítottam őket a tojásokra. Tejföllel pedig bepöttyöztem a kalapokat.


Egyszerű és szezonális jellegű vacsoraként tálalva pedig így mutat:


És még maradt belőle ma reggelire is. Na??

2014. június 20., péntek

Stégmustra

 Pécsett (or Pécsen) jártunk ma intézgetni eztett-aztatt, oszt kissé elkanyarodtunk mielőtt hazafele indultunk volna Zalába. 
Elöljáróban el kell mondanom, az előrejelzések ellenére pontosan tudtuk, hogy jó idő lesz, hiszen akárhányszor megyünk a nyugati nagyvárosba, mindig jó idő van. Ennek megfelelően határoztuk meg az útvonalat, amely Orfű érintését is tartalmazta. Pontosan addig nem esett az eső Pécsen és Orfűn, amíg mi ott tartózkodtunk. 
Történetünk Orfűn folytatódik... Egy ( na, jó, kettő) finom fagyi kíséretében sétálgattunk az orfűi-tó partján, amikor szép lassan feltűnt a stégek helyzete, állapota. Gyorsan levágtuk, valószínűleg nem szeretik a helybéliek, ha idegenek előre megfontolt szándékkal használatba veszik a stégeket. Amennyire láttam, szinte miden stég magántulajdon. És szinte minden 4(!) méteren leledzik egy-egy. 
A harc a tulajok és a szemét, idegen felhasználók között már régóta dúlhat, minimum hosszú évekre tekinthet vissza, és a mai napra már olyannyira elfajult, hogy a teljes megsemmisítést tűzték ki néhányan megvalósítandó célul. A tulajok a legkülönbözőbb technikákat vonultatják fel az idegen terrorista felhasználók távol tartására még akkor is, ha a stég szemmel láthatóan úgy saccperkábé vagy egy éve, de akár kettő is, nem volt használatban. Nézzük.

Bár a hely csábító, de NE TOVÁBB IDEGEN! Figyeljük meg a csapóajtó kialakítását. Hatalmas... Elképzelem, ahogy egy figyelmetlen és gyanútlan idegen stégfelhasználó a hátára applikált pecafelszereléssel meg szákkal, meg akkunulátoros lámpákkal, halált megvető bátorsággal, akár egy hegymászó, próbál meg átvergődni a csapóajtón... Elmosolyodtam. :) 


A következő képen szintén egy klasszik csapóajtó. Éjszakai titkos légyottra igyekvő fesztiválozók távol tartására kiötölve. Na, itten aztán nem dugtok ti se!!
Ki szerint nem megkerülhető??



Harmadik változat. Na ez az a hely, ahol biztos nem kérdezném meg, "Milyen a kapás, bátyám?"... A tulaj hirtelen előugrik a zöldből és velőtrázó üvöltéssel rázza a kerítést válaszképp... Jobbik esetben csak halk morgás a válasz a kerítés túloldaláról... Legrosszabb esetben átrángatnak a kerítésen és pofára verik a laposomat.  


A két következő a különdíjasom. Itt már röhögtem. Na itt próbáljon meg valaki pecázni, csónakot eltéríteni, romantikázni, miután átvergődött az akadályon... :D



És mindezeken kívül még láttunk számos kreatív megoldást. Láttunk egy olyat is, ahol kovácsolt vasból készült kis kertkapu hívta fel a figyelmet a szabad áthaladás tiltására, de T kialakításban, azaz a felső harmada mindkét irányban túllógott jelentősen a kapu törzséhez képest. Ötletes, mer' tényleg nem egyszerű sem megkerülni, sem áthámozni magunkat rajta. Sajnos nem fotóztam le. 

Amúgy a falu, talán a Fishing on Orfű fesztnek köszönhetően, de nyüzsög, mint egy város. Könnyű ilyenkor sok szép pillanatot elkapni.


Az egyik legkedvesebb pillanat, amikor egyszer csak a zöldből kikanyarodott Öcsi, a tacskó (tényleg ez a neve, beszélgettünk kicsit a gazdijával) szájában az aznapi zsákmánnyal. A halfogyasztó kisgugya. Elgondolkodtató. 14 éves és köszöni szépen nagyon jól érzi magát. Akár a skandinávok...
Párom legnagyobb örömére (vizslaimádó hivatalosan is) Juci, a vizsla kiszemelte magának... aztán megosztottuk vele a fagyink utolját is. Amikor Öcsinek felajánlottam a sajátom utolsó falatkáit, elfordította a fejét. Hát igen. A halat jobban szereti. Amúgy ők ketten egy és ugyanazon család tagjai, testvérekként nőttek fel... 


A falu, szerintem, hangulatos és szép.




Néhány gyönyörű házzal és kerttel. Ez Orfű egyik temploma. Az első kép tavaly készült, a második ma délután.



És végül egy pofás házikó, végül is ez egy "házas" blog volna, vagy mi.


2014. május 5., hétfő

Hatalmas aranyos

Pille

 Épp csak hazaértem néhány perce, amikor ő fogadott a kertkapu mellett a kis sziklakertben.


Viszonyításképpen mellé (majdnem :)) lógattam a kulcscsomómat. A szárnyfesztávolsága 15-20 centi körül lehet, ha repül. Így alapjáraton kb 10 cm. 
Ki tudja, hogy ez mi ez? (Na jó, tudom, hogy pille, de melyik?)

2014. április 26., szombat

Namálmost stílbútor

 Namálmost a múlt héten Glóf Esztelházyék lendeltek tőlem egy picike lestaulálást.

Első lépésként kaptam egy ilyet.

Mivel kicsikét lamaty állapotban volt, ezélt kicsikét fel kelletett újítanom. 
A bútol bontása után kiviláglott, hogy őkelme igencsak kolos mál, és sokat volt használatban. Kicsit nyeklett jobbla, kicsit nyeklett balla, és az alja közepéle szelelt pótláb is segített a kölcentlikus mozgásban... És hát a kálpitja is hagyott mál némi kívánnivalót maga után. 




Amúgy szép dalab különben, szépen falagott, díszes bútol.



Látszik, hogy kolábban mál egy másik kálpitos dolgozott vele, és szépen megmentette az eledeti  "építőanyagokat".  Azaz az eledeti alapozást meghagyta és egy fehél anyaggal kölbe is lagasztotta, megakadályozva ezáltal a lószől széthullását. 
Ha elle a bútolla megfelelő minőségű anyagot húzunk, ami nem műszálas, akkol az élettaltamát is jócskán megnöveljük. Sikelült is ilyen anyagot "felhajtani", íme:


A szövet teljesen műszálmentes, légátelesztő, ugyanakkol sűlű szövésű, tehát stlapabíló. És még mutatós is. 
Miután a vázat újla enyveztem és szolítóvasakkal összehúzattam, másnapla megszűnt nyeklés-nyaklás. Többé meg sem moccan a bútol lendellenesen. Aztán jöhetett lá az új szövet.


Egyik utolsó stabilizáló mozzanat volt a kalfák újla lagasztása is. Sajnos az egyik tölött, ezélt azt is fixálni kelletett külön, s csak aztán kelülhetett végle újla a helyéle. 


Aztán végül még lagasztottam lá egy saját magam által választott (ebben szabad kezet kaptam) díszcsíkot és a szófa elkészült. És nem csak szép lett, de újla használható is.