Nem bírunk a lóerőkkel

Tehát nem bírunk a lóerőkkel. Tényleg nem, de magunkkal sem. Történt, hogy az elmúlt két hét délutánjait azzal töltöttük, hogy fát hoztunk be az erdőről otthoni fadepónk gyarapítása céljából. A jármű, amely a kezdetekben szolgáltatott, egy az '50-es években készült, rendkívül jól karbantartott, és tisztelettel, kellő hozzáértéssel felújított Csepel teherautó.

(A második képen kalimpáló fiatalember nem illuminált, mindössze csak a terepviszonyoknak megfelelően közlekedik.)

Jól látható, hogy a Pusztító még rendszámmal is rendelkezik, tehát a közúti forgalomban is részt vehet. Természetesen csak bizonyos utakon haladhat, azért az M7-sen hülyén is néznénk ki vele, meg büntetnének is érte. 

Az első pár nap és forduló különösebb esemény nélkül, rendben zajlott. Pusztító az égbe törő hegyoldalon is megáll egy kapa, és egy nagyobb ágtuskó segedelmével... Ezen már jó ideje nem akadunk fenn. Olyan helyeket közelít meg könnyedén, ahová egyébként helikopterrel lehetne csak leszállni. Egyetlen komoly hiánya a szervó... Pedig hegyomlásokat mászik meg, folyót szel ketté. A motor az utastérbe olyan meleget nyom be, hogy a legnagyobb téli zimákban is pólóban vidáman lehet vezetni és utazni. Ilyenkor nyáron meg azért jó, mert mire hazaérek le is zuhanyzom... Tehát a klíma maximálisan működik. Gondoljunk csak bele, micsoda tudással rendelkezett a magyar gépipar már 60 évvel ezelőtt is, ha olyan szerkezeteket hoztak akkor létre, amelyek néhány esetben a mai legmodernebb technikákat is kenterbe verik...! (Érdemes volt szétverni mindezt, kérdem én?! De hát ki vagyok én...)

Ámde, mivel Pusztító gazdája geológiai logisztikusként dolgozik, azaz sofőr egy fúrócégnél, és dekádokban dolgozik, ezért most két hétig (már csak egy) nélkülözni vagyunk kénytelenek élménydús szolgáltatásait. Viszont Gábor haverom nem bír a kis lelkével, meg a tenni akarásával és ezért mindig bevásárol. Mint most...

Úgy döntött, hogy ne kelljen mindig máshoz igazodni, saját járműparkját gyarapítja egy újabb darabbal. Méghozzá házilag...!

Ami adott, az egy Dutra alváz (szintén magyar szerkezet! A butatelefonom csengőhangját is ő kölcsönzi, ezért egyesek szerint nincs nálam nagyobb paraszt széles e vidéken... Meeeeg azért sem, mert bicskával eszem a fagyit...), és egy Trabant 601 erőforrás... Párosítsuk hát a keletnémet technikát a magyarral! - felkiáltással készült el Hutyutyu.

A kezdeti nehézségek után meglepően jól viselkedik a kis erőgép, fával jól megpakolva pedig kifejezetten szépen is közlekedik. Üresen ugyanis pattog, mint a nikkelbolha, nehéz nyeregben maradni, de megrakva aztán könnyedén siklik hazafelé. Időnként szó szerint, attól függően hol mekkora sár próbálja útját állni. Amivel mindig hősiesen megküzd és győzedelmeskedik. 

Hutyutyu személyesen

Sumacher profil, ahogy Béno, egy német barát jellemezte.

Keleti kényelem és a keleti erőforrás

A váltómű. Bocs az elmosódásért, de menet közben készült a megörökítés.

Hegyről le - 

Hegyre fel.

Az igazi kaland. 

Természetesen csak eldugott hegyi utakon közlekedhet. Megnyugtatásképp közlöm, hogy hamarosan szétbontásra kerül, tehát senki ne rohanjon hanyatt homlok a közeli erdőkbe fotoapparáttal, hangfelvevővel, butatelefonnal, ha véletlenül dübörgő Trabi hangokat vélne hallani. 

Ahogy német barátunk, Beno, elmondta úgy cirka 20 percnyi röhögőgörcse után, amikor már kezdett látni a könnyeitől, és tudott is levegőt venni, hogy szavakat próbáljon formálni..., nos ezért az ő hazájában 5 év börtön járna minimum...

Azért a kalandért megérte.