2011. december 27., kedd

Kádárkocka - eszmefuttatás

 A minap olvastam egy cikket, ami érinti a kádárkockákat is.
Többek között azt írja a szerző, hogy a vidéki kádárkockák háromszor annyi energiát használnak fel, mint a panellakások. Ezért ezek a házak a legkomolyabb környezetszennyező épületek az országban. Sajnos a szerző nem fejti ki bővebben, hogy honnan ez az információ, de én most szeretnék egy kicsit eszmét futtatni erről. Nem sértődöttségből teszem ezt, mint kádárkocka tulajdonos, hanem mert már régóta izgatja a fantáziámat ez a dolog, már rég kikívánkozik belőlem. 
Nos véleményem szerint, valóban sok kádárkockát úgy építettek meg, hogy az mai mércével bizony sok kívánnivalót hagy maga után, de mégis... azt mondom, főleg mivel a vidéki lakásállomány java része (sajnos) ezen épületekből tevődik ki, hogy érdemes lenne egy bizottságot létrehozni kormányzati szinten (ez évek óta úgyis mindennapos dolog), amely bizottság tagjai Trabiba vágnák magukat, oszt hajrá, neki a vidéknek, falvaknak, tanyáknak. Nosza beszélgessenek el a vidéki emberekkel a mindennapjaikról, mit miért tesznek, vagy nem tesznek, miért a régi, ezer éves fagyasztóládát használják a mai napig, miért van megroskadva a tető, miért omladozik sok helyen a vakolat, miért repedeznek az épületek, miért dől be a kerítés, miért csak cementlappal, vagy mázas lappal van burkolva az aljzat, miért nem tudnak azokról a lehetőségekről (pályázatok, akciók), amelyek segítségével modernizálhatnák az otthonukat...? És már el is értünk ahhoz a ponthoz, hogy kijelenthessük, a jelenleg eredeti formájukban és felszereltségükben "pompázó" kádárkockák úgy 25 évvel ezelőtt még nem voltak környezetszennyezők, nem voltak energiazabálók. De miért? Miért az a helyzet, hogy a mai napig ugyanazzal a felszereltséggel működnek a háztartások, mint 20-25 évvel ezelőtt? Miért nem tudnak sokan anyagi forrásokat bevonni a házaik folyamatos felújítására, modernizálására...? 
Ezt természetesen nem az én tisztem eldönteni, és az okok is mindenki előtt ismertek...
De! Még mielőtt nagyon lehúzná bárki is eme épületeket, hadd utaljak vissza Peer András építész cikkére, aki egyértelműen kifejti, mi is a helyzet ezekkel a csudákkal. Igaza van például abban  (tapasztalatból mondom), hogy a téli hidegben a lehető legkisebb falfelület van kitéve a hideg időjárásnak. Mindez az épület kompakt, egyszerű négyzet formája miatt. És ezért a falak hőátbocsájtása azonos. Bár általában kisméretű tömör téglából épültek, ami miatt statikailag biztonságos, és a sima, nem egyszer 3, 4cm vastag vakolaton kívül nincs más homlokzati hőszigetelés (a vakolat sem az), ennek ellenére azt kell mondjam, tapasztalatból, hogy az épület hőszigetelése nem rossz. Ne felejtsük el, hogy a falak legvékonyabb változatban is minimum  30 cm vastagok. Ez az átlag, de több esetben a falak vastagsága eléri a 40 cm vastagságot. Ha máshol nem is, akkor az északi oldalon feltétlenül. Mint a mi esetünkben is, ahol is az északi oldalon a fal eredeti vastagsága 44cm. Úgy gondolom, hogy a hőszigetelés hiányosságáért, vagy inkább nevezzük hőveszteségnek, a nyílászárók és a födémszerkezet állapota a felelős. Ugyanis ha a nyílászárók semmire valók, mint ahogy ez a mi esetünkben is fennállt, akkor a bent megtermelt hőenergia állítom legalább 60-70%-a megy veszendőbe. Legalábbis a hőérzetünk szerint. Az elmúlt öt évben az volt a tapasztalatunk, hogy az este kellemes melegre felfűtött helyiségekben reggelre komoly hőmérséklet csökkenés ment végbe, hiszen fáztunk reggel, amikor felkeltünk. Néha nem kicsit. (Több esetben ez azt hiszem megfázáshoz is vezetett. Legalábbis eleinte.) Nyáron viszont mindenféle elektronikai segédlet nélkül nagyon kellemes, hűvös klímát adnak a falak.  
Tény, hogy a nyílászárók cseréje és az eddigi részleges homlokzat, aljzat és födémszigetelések miatt a fűtésre felhasznált fa, energia mennyisége erősen úgy tűnik, hogy kb. harmada (lesz, hiszen még nincs vége a télnek) az elmúlt években megszokotthoz képest. Mégsem gondolom azt, hogy az eredeti állapot szerinti energiafelhasználásunk pénzben kifejezve háromszor annyi lenne, mint paneltársainké. Többször is szóba került ez az energiafelhasználás téma munkahelyen, baráti társaságban stb.. Munkatársaim hitetlenkedve fogadják, ha elmondom nekik, hogy mennyi rezsiköltséggel kell számolnunk havi lebontásban. Szóval, ha mindent egybe vetünk, akkor pénzben kifejezve kb. harmadannyiba kerül az egy havi rezsiköltségünk,  mint panellakó társainknak. Pedig mi is fogyasztunk gázt, igaz csak főzéshez, sütéshez, mi is fogyasztunk vizet, villanyt, nekünk is fizetni kell a szemét elszállításáért stb.. A felújítások után pedig még nagyobb csökkenésre és ezzel együtt járó kényelemre számíthatunk. Vagyis számíthatnánk, ha nem lenne az áfa, és egyéb energiaár  emelések.
Vidék esetében a legkomolyabb havi megterhelés a közlekedés, illetve annak anyagi vonzata. Ez a mi esetünkben havi szinten úgy 20 ezer Ft körül mozog. Azzal együtt, hogy minden nap autóval közlekedem. ( Ez napi szinten a munkahelyem és az otthonunk között oda-vissza 40 km ingázást jelent. Ezt a költséget majdnem felére csökkenthetném ugyan, ha a tömegközlekedést venném igénybe, de abban az esetben teljesen más időbeosztásra, és bioenergiafelhasználásra lenne szükségem. Itt a saját energiámat értem, amit egy nap, hét, hónap alatt arra kellene fordítsak, hogy elviseljem a tömegközlekedés hátrányait, vesződségeit. Aki közlekedett huzamosabb ideig busszal, aztán autóval, az tudja miről beszélek.) De még ezzel együtt sem érjük el egy panellakás költségeit. Jónéhány ilyen témájú beszélgetésen túl azt mondhatom, hogy egy panellakás havi szinten kb. minimum 50, 60 ezer Ft-ba fáj közlekedési költségek nélkül. Természetesen ez lehet kevesebb is, de úgy vélem ez lehet az átlag. (A villamosenergia felhasználást tekintve pedig azt hiszem nincs nagy különbség, hiszen bármelyik háztartás, legyen az panelban, vagy kádárkockában, könnyen juthat olcsó, gazdaságosabb elektronikai termékekhez, akár mosógép, hűtő, akár tévé az illető. Egyéni beállítottságtól függ minden család villamosenergia fogyasztása.)
Itt kell hozzátennem, hogy én is laktam panelban is és magas belmagasságú polgári lakásban is, és bizony téli viszonylatban csak a gázdíj elérhette az 50 ezret havi szinten. Úgy tudom, hogy Mo-n minimum 800 ezer, 1millió család él panelban. Ne felejtsük el, hogy a panelprogram ellenére ezeknek a házaknak java része még mindig nem hőszigetelt, tehát az ezek felfűtésére használt energia sem kevesebb, ezek környezetszennyezése sem mérsékeltebb kádárkocka társaikénál. Sőt, ha a mennyiséget vesszük alapul, akkor azt kell gondoljam, hogy a társasházak, panelházak, egyéb gázzal fűtő épületek környezetszennyezése nagyságrendekkel nagyobb, mint kádárkocka társainké. Emez kádárkockák java része ugyanis fa fűtéssel rendelkezik, és az ugyebár, annak ellenére, hogy legegyszerűbb formájában, tehát sima kályhafűtéssel értve környezetszennyező, mégis megújuló energiaforrásnak számít. Biztos vagyok benne, hogy a társasházak, panelházak, intézmények, közintézmények nagyteljesítményű kazánjai, sokkal több mérgező égésterméket nyomnak ki a légkörbe, mint a kádárkockák. És azért azt is ismerjük el, hogy a köz, és egyéb intézmények sincsenek hőszigetelve, hiszen 90-95%-uk abban az érában épült, amikor nem volt kitétel a környezetvédelem és energiatudatosság. Mint ilyenek, olyan hatalmas mennyiségű energiát emésztenek fel pazarlóan, amihez mérve a kádárkockák felhasználása elenyésző.
Ez szubjektív vélemény ugyan, de azt hiszem nem áll messze az objektivitástól.

 Valamiért megint az az érzésem az ilyen és ehhez hasonló cikkek olvasása nyomán, hogy a magyar politikusi, közgazdászi, általában vett értelmiségi (ha, klasszikus értelemben, van ilyen ebben az országban) réteg tagjaiban még mindig nem tudatosult, hogy a vidéket nem leépíteni, hanem fejleszteni kell, ugyanis ez a záloga a magyar gazdaság megerősödésének, a társadalom ama hatalmas hányadáról nem is beszélve, akik vidéken élik, vagy képzelik el mindennapjaikat.
Talán véletlen, hogy csak Budapestről kb. ötszázezer(!) ember költözött ki az agglomerációba, vagy el a városból az elmúlt 20 évben?


8 megjegyzés:

Csaba írta...

Kedves Blog író!

Nagyon örültem a leírásnak a felújításról.
Mi is most tervezzük, hogy egy hasonló épületet vegyünk és érdekelnének, hogy milyen költségei lehetnek egy ilyen épület felújításának?
Tudom, hogy ez nehéz kérdés, mert sok mindentől függ. Az is érdekelne, hogy milyen buktatói lehetnek, mire kell odafigyelni stb.

Nekem nem lesznek olyan szomszédok és barátok, rokonok akik nagymértékben tudnának segíteni a kétkezi munkában.
Én pedig informatikus vagyok, nem értek az építészethez. Amit magam meg tudok oldani, az a glettelés, festés és hasonlók.

Köszönettel:
Csaba

Gandalf írta...

Szia Csaba!
üdv a blogon!
Amiket írtál, hogy magad is meg tudod oldani, az már nagyon komoly költségkímélet, ha szabad így fogalmaznom. Igazából én is eme dolgokat tudtam kezdetben megoldani, de ahogy telt az idő egyre nagyobb tapasztalatra tettem szert, ill. ellestem a mesteremberektől a fogásokat. Az is az igazsághoz tartozik, hogy engem nagyon érdekel az építészet, bár nem vagyok építész, főleg a gyakorlati kivitelezés. Azt hiszem az az egyik legfelemelőbb érzés, amikor valamit a saját kezeddel csinálsz meg, vagy hozol létre.
Szerintem a titok az információgyűjtésben, és egy kis kézügyességben rejlik. Te informatikus vagy, ezért biztos vagyok benne, hogy rendelkezel annyi kézügyességgel, hogy kezdetben egyszerűbb, később komolyabb dolgokat is létrehozz. Ráadásul ezt a saját otthonotokért, életteretekért teszed! Kell ennél nagyobb élvezet? (Jó, tudom, van..., De akkor is!) Az információgyűjtés az egy komplex dolog, de te ezt úgy is tudod. Mi magazinokat bújtunk, ha új helyeken jártunk ott mindig elmentünk "háztűznézőbe", de szűkebb környezetünket is bejártuk, hogy megnézzünk nekünk tetsző házakat, udvarokat, vagy csak egy-két részlet kedvéért (egy ablak, egy növény stb...). Illetve, ugye, az internet.

Üdv:
Gandalf

Gandalf írta...

Hogy milyen költségei lehetnek egy ilyen ház felújításának? Ezt valóban nehéz megmondani, mert függ az épület állapotától, de a ti igényeitektől is. Viszont én úgy gondolom, hogy ezeket a házakat nagyon át kell alakítani, ha úgy tetszik fel kell újítani, mert a mai kor legalapvetőbb igényeinek sem felelnek meg. Ezzel szemben, ez a legkompaktabb, legegyszerűbb forma, és nagyon könnyű alakítani, sok más véleménnyel szemben. Szerintem. Hamarosan posztolok egy alaprajzot a házunkról, és akkor látható lesz, hogy kevés belső "dúlással" is egész más rendszerű térkihasználást lehet létrehozni. Ezt azért merem állítani, mert a haverok, barátok, szomszédok, szóval mindenki, aki látja, nem akarja felismerni az eredeti formát a maihoz képest.
A költségekről csak annyit, hogy az első komolyabb munkálatoknál, amikor a nappalit, konyhát, vizesblokkot alakítottuk ki, mindössze 200-250 000 Ft-ot költöttünk, úgy, hogy abban benne volt a kőműves díjától a villany átvezetékeléséig minden. (Mindez, ugye, a saját magam által elvégzett munka miatt.)

Gandalf írta...

Hogy mire érdemes odafigyelni a házvételkor? Pl, hogy tehermentes legyen a ház, azaz nincs rajta jelzálog. A fizikai dolgokat tekintve, szerintem, a legfontosabb, hogy ne legyenek vizesek a falak! Ezt könnyű észrevenni. Ha a falak repedezettek, dobják le a vakolatot, akár csak lábazat magasságban is, dohos szag van az épületben, akkor az bizony nedves. Érdemes kikérni szakember (pl kőműves, statikus) véleményét ilyenkor, hogy milyen teendőket kell foganatosítani. Vagy nem megvásárolni a házat, hanem tovább keresni.
Eredetileg úgy terveztem, hogy a blogban a költségeket is fel fogom tüntetni tájékoztató jelleggel, de rájöttem, hogy minden költség egyedi, ezért nem mindig tettem meg. Azt azonban elmondhatom, hogy eleddig összesen kb. 2 millió Ft-ot költöttünk a házra. De ezt természetesen nem egy összegben, hanem folyamatosan, apránként. Ahogy írtam is egyik posztomban, ezeknek a házaknak nagy előnye, hogy abszolút lakhatóak jelenlegi formájukban is, tehát nem kell azonnal azzal kezdeni a megvásárlás után, hogy szétbombázzuk. Elég ezt folyamatosan megtenni, ahogy az embernek van rá egy kis pénze, vagy inspirációja. Így nem kell feltétlenül hitelbe vernünk magunkat azért, hogy a felújítást is meg tudjuk csinálni.
Csaba! Olvasgassátok a blogot, és azokat is, akik a blogrollban szerepelnek, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok ötletet fogtok szerezni másoktól is.
És biztos vagyok benne, hogy akad egy-két barát, akire lehet számítani, ha segítsége van szükségetek, de az a tapasztalatom itt vidéken, hogy a szomszédság is szívesen segít. Lehet, nekünk szerencsénk van e szempontból, de minden szomszédunkkal nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Gyakorlatban elmondhatom, hogy úgy 7-8, sorban egymás mellett fekvő (köztük mi is) ingatlan tulajdonosai nagyon jó viszonyban vannak egymással. Olyannyira, hogy együtt szilveszterezünk, jó időben közösen sütögetünk sokszor hétvégeken, rendszeresen segítünk egymásnál a ház körüli munkáknál, vagy felújítási munkálatok esetén, stb.. Meg is van az eredménye, mert ez a házsor szépül a legjobban kis falunkban, és nem utolsó sorban mindig jó a hangulat!

Gandalf írta...

Szia Csaba!
Azért tagoltam ennyire szét a mondandóm, mert a rendszer nem engedi egyben feltölteni, mondván, hogy túl sok a karakter. Ha konkrét számadatokra vagytok kíváncsiak, keressetek meg Emilben! Elérhetőségem a profilban megtalálható.
Addig is minden jót!

Üdv:
Gandalf

Csaba írta...

Szia Gandalf!

Köszi a válaszokat.
Szerintem az email hjibás ami a profilban van, mert visszapattant a levél amit küldtem.

Nálunk most abban látom a nehézséget, hogy bár a négyzetméter elég nagy, 77nm a hasznos, de a fő fal a benti két szobának hagy nagyobb teret.
Az udvar felé van D-Ny ami jó, mert oda a konyha és étkező-nappali kerülne.
Azt nem látom, hogy a két hatalmas szobából hogyan tudnék 3 kisebbet csinálni, amit ugye jobban ki lehetne használni. Meg ott van a főfal is amit meg nem lehet tologatni szerintem. Majd én is küldök egy alaprajzot.
Igazából nekünk sincsenek luxus igényeink, csak addig akarunk eljutni, hogy megvétel után már belül ne kelljen alakítgatni. Második körben lenne a külső szigetelés és az esetleges komolyabb tetőfelújítás.

Gandalf írta...

Szia Csaba!

Javítottam a az Emilfiókot. Köszi, hogy felhívtad a figyelmem. Szóval most már működik, ellenőriztem, úgyhogy írhatol!

Üdv: Gandalf

Csaba írta...

Szia!

Küldtem, meglátjuk jó helyre megy e.

Csaba