2015. augusztus 18., kedd

Sövény 2. etap

 Tavaly ősszel ígértem egy kíméletlen posztot az idei tavaszra sövény ügyben... tavaszra... A sövény ügyében, ami szépen növöget.
Őszintén szólva kissé meglepett, mert ugyan e helyütt már próbálkoztam korábban is telepítéssel, de teljesen sikertelenül. Igaza volt Piszkének, " gyökereztető hormonpor, nagy jóság..."  
Már tavasszal, az első hajtások megjelenésekor megörültem, pedig akkor még oskolában voltak fagyalék. Aztán, amikor kivettük őket, láttam, micsoda komoly gyökérzetük alakult ki. Többségüknek akkora volt már, mint az öklöm. Akkor már kezdtem sokat várni a kis növénykéktől.
Kb 15 méter hosszan ültettük el őket, egy sorban. Vagyis cikk-cakkban, na. Meg egy jó adaggal ültettem még a fenyő oskola mellé is.




A fenyők mellettiből egyetlen árva fagyalka maradt, mert az egyik falubéli cimbora nagy buzgóságában, hogy segítsen kicsit, gondolta lekaszálja a kerítésen kívül található telekrészt...  Szomjas nem volt... Örülök, hogy a fenyő megmaradt... Szóval abból a csokrétából mindössze egyetlen egy élte túl a megpróbáltatásokat. Hogy csinálta örök rejtély marad. Valamiért a Mátrix című filmtrilógia legismertebb képsorára asszociálok, amikor a főhős, ugye, lassított felvételen hanyatlik, s kerüli el a gyilkos ólom tölteteket... De a lényeg, hogy él!
Az udvaron belül is telepítettünk egy sort (ugye egyértelmű, hogy cikk-cakkban) Szomszédúrék felől. Ott a ronda drótkerítést szándékozunk kiváltani vele. Azonban ahhoz, hogy sikerrel járjunk, vagyis a fagyalok sikerrel nőjenek, óvintézkedéseket kelletett foganatosítani. Brúnó, ugyebár, azon kerítés mellett halad napjában többször is, amikor szemre vételezi a birtokot. Ezért elővigyázatosságból a fagyalsor elé csirkehálóból telepítettem rögtönzött kerítést.


Nem szép, viszont praktikus. Brúnó az első perctől kezdve, mintha mi sem történt volna, az mellett halad őrjáraton.
És fagyalék köszönik szépen, jól érzik magukat!



Nemrég lebontottam az ideiglenes kerítést, hogy kigyomláljam fagyalék helyét. Titokban ezt a munkafolyamatot is figyelmes szemek követték. :D


Imádom a Pöcsöst!! 

Az udvaron kívüli, legalábbis egyenlőre kívüli, sövény még szebb. Szemmel láthatóan nagyon szeretik a félárnyékot. 


Nem a háttérben! Az elöl elhelyezkedő sort kell figyelni! A hátsó Szaszasszony paradicsomosa.



Nyár elején már egyszer visszacsipkedtem a friss hajtásokat, amit a mai nappal újra ismételtem. Ezáltal elérem, hogy ne csak nőjenek, nyúljanak, de terebélyesedjenek is. 
Oszt egyenlőre így.

6 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Azt hiszem nálunk is kell majd csirkeháló, más ügyben. Irigylem a fagyal kerítéstek, mi tuját örököltünk... Úgy kicserélném másokra, van is ötletem, de nagy munka kiszedni, így elé ültetgetek. Kíváncsi vagyok a tavaszi és a jövő évi megjelenésére.

Gandalf írta...

Tujával az a gond, hogy gondol egyet, oszt kiszárad. Azt meg nem szeretném. Ezért nem is ültetek többé. Bár a mieink egész jól érzik magukat, de soha nem lehet tunnyi...

Piszke a Birtokról írta...

Jó, hogy neked bejött, nálunk egy se maradt... khm, nem csirkehálóztunk :)

Gandalf írta...

Piszke!
Csirkeháló "nagy jóság..." :D :D

Piszke a Birtokról írta...

Ha még nem láttad, érdekes: http://index.hu/nagykep/2014/07/08/magyar_kocka/

Gandalf írta...

Köszi Piszke!

Bár a fotós hölgy egy régebbi cikkében már olvastam erről. Ez csak itthon újdonság...