Metszés

Ha élősövényt szeretnénk, íme - metszési kiskáté rövid videoval.

Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

Kívánok sok locsolót és sok tojást mindenkinek!

Az 1. és 2. szint kialakítása

Az elmúlt hónapokban a munkám és energiám nem engedte a blogírást, de miután új rendszerű alapokra helyeztük a mindennapokat, most folytatom az átalakítás történetét.

 Utolsó bejegyzésemben említettem a hatalmas fenyők kivágását. Miután azok maradékait elégettük, a törzseken túladtam, egy fafeldolgozó megvásárolta őket 11000 pénzért. Nem nagy összeg, de legalább nem szemét, vagy hamu lett belőlük, és nekünk sem volt több gondunk velük.

Következő lépésként egy kis tereprendezés következett. Azért is ezt vettük előre, mert nagyon nem szeretjük, ha rendezetlen „terepen” kell élnünk, és mert sikerült olcsón kibérelni egy földmunkagépet.

A telek enyhén ugyan, de lejt. Mi viszont párommal azt ötöltük ki, hogy az udvar legyen egyenes terep, amennyire csak lehetséges és persze mindezt szépen alakítsuk ki. Ezért úgy döntöttünk, hogy három szintre osztjuk az udvart nem egészen 1 méteres szinteltolással, hiszen mindegyik szint kialakítására bőven elegendő hellyel és ötlettel rendelkezünk. Sajnos a gépről munka közben nem csináltam felvételeket így már csak az eredményt tudom megmutatni.

A munkagép után még némi finomításokra volt szükség ezért talicskával és lapáttal fejeződött be a munkamenet. Az eredmény egy kellemes méretű egyenes terep lett, ami alkalmassá vált ezáltal kisebb focimeccsek megrendezésére, amit a remélhetőleg hamarosan érkező utóddal, utódokkal vívunk majd. Egyébiránt ez az egyenes terep vált az udvar második szintjévé, lépcsőjévé, úgy, hogy L alakban töltöttük a földet az udvar beépítetlen részére.

A képen már látható a kis dombocska füvesítése és az új lakók is, akik közül néhányat körbe kellett kerítenem, mert Brúnó előszeretettel végzi a dolgát közvetlen mellettük.

A tiszafa lett az év fája

A tiszafát választotta 2011-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület.

 Mérgező volta miatt a korábban ördög- vagy halálfának is nevezett tiszafa a közvélekedéssel ellentétben nem a Tisza folyóról kapta nevét, a ma használatos megnevezés a fafaj szláv eredetű nevéből származik. Egyedül az élénkpiros színű magköpeny nem mérgező, a fa többi része egy taxin nevű alkaloidát tartalmaz, amely az emberre és a páratlan ujjú patásokra veszélyes méreg, a páros ujjú patások különösebb mérgezési tünetek nélkül hántják törzsét, rágják hajtását. A modern gyógyászat a kivonatából előállított taxolt a rák elleni hatékony gyógyszerként alkalmazza.

A napjainkban jobbára csak 10-12 méteres magasságot elérő, lassú növekedésű tiszafának a korábbi évszázadokban impozáns méreteket elérő példányai is ismertek voltak. A történelmi Magyarország területén élő legnagyobb tiszafa egyed átmérője tőben 120 centiméter volt, ennek tuskóját az 1885. évi budapesti kiállításon mutatták be. Életkora meghaladhatja az ezer évet. Bár e példányok egy része több törzs összenövéséből keletkezett, mégis leghosszabb életű hazai fafajaink közé számít. Sűrű szövetű fája régóta használt alapanyag. Már honfoglaló eleink használták a visszacsapó íjak készítéséhez, de épületfának is kiváló: Selmecbányán több lakóház gerendáját tiszafából faragták, de a késmárki fatemplom oszlopai között is megtalálható e fafaj egyedeinek feldolgozott törzse.
Tipikusan kétlaki faj, azaz külön egyeden nyílnak a porzós és a termős virágai. A nyitvatermőkre kevésbé jellemző a jó regenerálódóképesség, viszont a tiszafa törzs- és ágtörések, sebzések, fagykárok után elemi erővel és nagy számban hozza a törzsén, vastagabb ágain a hajtásokat.

A tiszafa elterjedésének északi határa Norvégia déli részénél fut. Ma Közép-Európában 7 olyan előfordulása ismert, ahol az egyedszám jelentősebb, néhány törzs vagy facsoport feletti. Ezek közül hazánkban a Déli-Bakonyban, Szentgál–Márkó–Bánd–Herend községek határában található mintegy 13 ezer törzset tartalmazó, egyre csökkenő állománya. Elterjedési területén belül a párás klímájú üde termőhelyeket szereti, elsősorban meszes alapkőzeten bukkan fel. Természetes előfordulásai bükkösökben, árnyas sziklaerdőkben, szurdokerdőkben vannak, ma már általában csak az ember és a vad számára nehezen megközelíthető árnyas, meredek lejtőkön, sziklás oldalakon találhatunk rá.

Tereprendezési munkálatok

 Négy év távlatából már nem emlékszem pontosan mindenre, de igyekszem jól összeszedni az átalakítások pontjait, munkálatait.

Gyakorlatilag 2006 karácsonya óta folyamatosan zajlik valamilyen munkálat.

Emlékszem karácsony és szilveszter között bontottuk el azt a bizonyos kukoricagórét, ami csurig tele volt vágott fával még az előző tulajdonosok idején. Képem sajnos nincs róla, mert pont előtte ment tönkre a fényképezőgépünk. Majd egy későbbi posztban közlök néhány rajzot, hogy milyen is volt az udvar és a ház eredeti elrendezése.

A következő év tavaszán pedig folytatódott az udvar rehabilitációja. Ami egyébként még a mai napig nem ért véget és az idei év is tartogat néhány fontos munkálatot.

De az elejéről.

Az udvarban áll egy fiatal, életerős, oltott meggyfa. Cseresznyemeggy. Nagyon finom, szinte édes termése van. Szegény teljesen körbe volt építve mindenféle csodával, ezért kicsit elkezdtük megritkítani körülötte a környezetet. Legelőszőr is elbontottuk azt a félig már a Szomszéd telkére átdőlt fatákolmányt, ami faházként, vagyis fatárolóként funkcionált korábban. Tényleg elég ramaty állapotban volt, gyakorlatilag azt vártam, mikor dől össze az egész.

A kép bal oldalán látható a kis meggyfa. Na, hát neki itt kellett volna felcseperednie...

Következő lépésként pedig elbontottuk a kerítést, ami a tyúkok miatt választotta ketté az amúgy sem túl nagy udvart. Ronda is volt, meg haszontalan is. Viszont az alapja tökéletes lesz a terasz díszfalához!

A képen kivehető, hogy a kutyaház előtt húzodott valamikor ez a tyúkkerítés. Az már viszont csak nyomokban látszódik, hogy két hatalmas fenyőfa állt a kutyaház mögött. Egyikük 42 éves volt, megszámoltam az évgyűrűket. Kb. 15-18 m magasságúak lehettek és teljesen leárnyékolták az udvart, illetve a szomszéd fürdőszobáját is. További hátrányuk volt még, hogy a szomszéd felőlünk eső tetőrésze, de az ő oldalukon is egy jó rész állandóan tömve volt tűlevelekkel és elszáradt kis gallyakkal, így az ereszcsatornájuknak bőséges súlytöbbletet kellett elviselniük, mivel az esővíz, vagy a hólé nem tudott elfolyni a dugulások miatt. Ráadásul az a dugulás vagy 20 m hosszan tartott. Saját kezűleg pucoltam ki nekik. És a hátrányhoz tartozott az is, hogy a fenyők alig 2 m-re álltak a szomszéd házától, ami tömésház. Szerencse, hogy a gyökérzet nem rongálta meg az alapját!

Nem volt játék a fák döntése. Hiszen egy rosszul megtervezett mozzanat, oszt búcsúzik a szomszéd háza, de lehet, hogy ők is, én meg mehetek a böribe.

Ezért kezdésként felmásztam az ágakon úgy a fa háromnegyedéig, ott egy jó vastag kötelet kötöttem fel, aztán vissza le. Fakitermelő cimborám aztán követve a példám felmászott úgy 6 m magasságba, kikötötte magát, aztán láncfűrésszel elkezdte a törzs nyiszálását maga fölött, miközben mi vagy öten folyamatosan húztuk a fát az udvarunk felé. Szerencsére minden jól alakult és a fa felső kétharmada az udvarunkban landolt. Aztán megismételtük ezt még egyszer a másik fa esetében is. Igazából akkor nyugodtunk meg kicsit (volt cidri rendesen), amikor már csak a két kb 6-7 m-es törzs állt csak a lábán. Itt már annyira megnyugodott fakitermelő cimborám is, hogy be merte vallani, hogy végig remegtek a lábai a félelemtől, mert egy lakóházhoz ennyire közel eső és ilyen hatalmas fát még nem döntött eddig...  De ekkor viszont mindjárt kettőt is. 

kompakt szélerőmű otthonra

Íme egy szuper házi áramtermelő készülék, hogy a szélenergia segítségével spórolhassunk áramszámlánkon, és több (cash) maradjon pl.fűnyírásra...

Aki eddig idegenkedett a megújuló energiák ház körüli felhasználásától, mert - nem akart szeretett diófája helyett egy nagy szélkerék árnyékában hűsölni, netalán úgy érezte, hogy az élet kevésbé napos oldalára vetette a sors, vagy csak túl drágának találta a napelemet..., az most már tényleg elgondolkodhat, milyen új ellenérvet talál ki. Ez az új eszköz ugyanis praktikus, kis helyigényű, egyszerűen kezelhető, „és még jól is mutat” (leginkább egy lego játékra hajaz).
A Wind Cube-nak keresztelt eszköz végtelenül egyszerű: az ember megveszi, hazaviszi, saját maga felszereli, ráköti egy akkumulátorra, bekapcsolja, és már termeli is az elektromos áramot a háztartás számára. Hogy mennyit? Egy elem havonta 21,6 KWh-t. De az elemek egymáshoz is csatlakoztathatók,

így a tervezők szerint egy 15 elemből álló kis „farm” már képes fedezni egy család egész havi áramigényét (kb 324 KW).

És hogy is működik? Tényleg végtelenül egyszerűen: a megvett elemet a boldog ház és Wind Cube tulajdonos és áram-termelő kolléga 3 csavar segítségével a ház falára rögzíti, hozzáköti egy akkumulátorhoz vagy újabb Wind Cube elemekhez, bekapcsolja(?), és már kész is van.
A szerkezet egy teleszkópos nyélre szerelt 3 lapáttal bíró szélkerékből, egy generátorból, egy elektromos csatlakozóból/dugóból és a kapcsolóból áll. A teleszkópos fejnek köszönhetően a ventilátor az időjárástól (szélerősségtől) függően aktiválható vagy deaktiválható. Vihar vagy túl nagy szél esetén kikapcsolhatjuk a készüléket, ekkor a ventilátor visszasüllyed az aljzatába, normál szélben vagy szellőben pedig ismét előcsalogatható és bekapcsolható.
Ez talán az eddigi legegyszerűbb szerkezet, amivel odahaza áramot termelhetünk magunknak.
Már ha valahol meg tudjuk venni a szerkentyűt.

Amit nem sikerült megtudnom: mennyibe kerül, hol kapható, nem zavaró-e egy idő után az állandó propellerzúgás, az akkumulátort, vagy -torokat hogyan csatlakoztatjuk az otthoni rendszerbe, és nem repül-e el a házunk, ha véletlenül túl sok elemet teszünk fel ráááááááááá...?!

Káposztás palacsinta

 Az idei esztendőt egy gasztro bejegyzéssel indítom.

Párom kifejezett kérésére készült a következőkben felvázolt káposztás palacsinta, amelyre mondhatnám azt is, hogy saját „találmány”, de nem. Csak kevesen ismerik, még kevesebben fogyasztják. Pedig nagyon finom és nem utolsósorban laktató étel, és az elkészítése sem igényel különösebb hozzáértést. Elnézést az önérzetesebb háziasszonyoktól, szakácsoktól, itt most saját hozzáértésemre célzok.

Tehát a hozzávalók:

- kis fej káposzta (és nem savanyított!, volt idő, mikor erről nekem fogalmam sem volt...),

- 1 fej hagyma (ki mekkorát gondol, és a színe is tetszés szerint),

- tojás – 2 db,

- liszt, vagy 30 deka,

- 2 dl szódavíz (amit én mindig buborékos ásványvízzel helyettesítek),

- 3 dl tej,

- tejföl (fél liter, vagy három pici)

- só,

- bors,

- étolaj (kb fél dl)

- mixelőgép (mondjuk robotmixer, de lehet más is),

- műanyag tál (a palacsintatésztának),

- tányér ( a kisütött palacsintának),

- kés (káposztát szeletelő)

- vágódeszka (hogy azon metszük a friss húst, vagyis ujjunk egy darabkáját a töltelékbe),

- tepsi (vagy tepszi, mittomén)

- ja és pohár, ha pontosan akarjuk kimérni a tejet, szódát...

- ja meg valami eszköz amivel kevergetni tudunk (fakanál)

Legelőször is a lisztből, tojásokból, tejből, szódából(ásványvízből)és izlés szerinti sómennyiségből a mixelőgép segedelmével elkészítjük a palacsintatésztát. Ha frankón kikevertük, akkor tegyünk bele kb fél dl étolajat, és azt is mixeljük el benne, így állítólag a tészta sütéskor nem fog leragadni a sütőben. Mondom állítólag. (A vérprofik a tészta kikeverése után állni hagyják a maszlagot legalább egy fertály órát, hogy a liszt kellően meg tudjon dagadni. Most már ezt is tudom...)

Következő lépésként kisütjük a palacsintákat. Én a gyorsabb munkavégzés szempontját tartva szem előtt két palacsintasütőt használok, így viszonylag hamar kb. fél, háromnegyed óra alatt készek a palacsinták.

Aki elég rutinos, az időközben felszeli a káposztát(atomjaira bontja), és ha van egy szabad égője(gáz), akkor oda felrakja egy lábosban (vagy lábasban, kinek hogy teccik) kevés olajon fonnyadni az időközben rutinosan lecsupaszított hajmát. Midőn a hajma kellően üveges „tekintetűvé” kezd válni, hozzá adagolandó az atomjaira bontott káposzta. Ezt az elegyet így sütjük( tulajdonképpen pároljuk, csak én amatőr volnék), ill. időközben megintcsak izlés szerint meghintjük egy kis borssal. De csínján, mert nagyon el lehet szúrni vele a töltelék ízét! Legjobb, ha a káposztáskocka jól ismert illatát véljük párolás közben felfedezni. Ha így van, jó úton haladunk! Egyébként kb 25-30 percig kell párolni a tölteléket. Inkább 25. És fedő alatt!

Aki meg nem elég rutinos, az a fent leírt műveletet azután hajtsa végre, miután a palacsinták elkészültek.

Ha kész a palacsinta is meg a töltelék is, akkor jön képbe a tepsi. Ugyanis miután a palacsinta megtöltődik (kb másfél evőkanál káposztát szoktam beletömni), majd összegöngyölődik, belekerül a tepsibe. Még töltés előtt gyújtsuk be a sütőt, hogy nagyjából elérje az üzemi hőfokot, mire a teli tepsi belekerül.

Oszt, ha már tele a tepsi, akkor az egészet nyakonöntjük a tejföllel, igazságosan elosztjuk, majd irány a közben üzemire melegedett sűtő.

 Kb fél órát szoktam sütni nem túl nagy lángon! Igazából addig, amíg a tejföl kicsit megpirul a palacsinták tetején. Ha túl nagy lángon sül, akkor a tészta papírszerűen száraz lesz.

Ha kész, tálaljuk, és nagyon finom, behűtött rosébort ihatunk hozzá.

Igen, először én is idegenkedtem a gondolattól, hogy káposzta meg rosébor...! De csak addig, amíg meg nem kóstoltam... Szerintem fenséges.