Gárderób

 Na, kérem. Ismét egy régi álom valósul meg. 

Már legalább kettő, de inkább három éve tervezzük egy komolyabb gárderób megépéntését, majd elhelyezését a térben. Skiccpausz barátom ( Fonzi az asztalosmaestro ) ma átlépett kies hajlékunkba, oszt rögvest nekiláttunk a tervezésnek. Első lépésként a terepszemle esett meg... Aztán tanácstalan hümmögés, melybe kezem nyomán állam borostájának fülsértő sercegése illeszkedett. Majd Skiccpausz barátom hozzám fordult és elnyúlt képpel bámult rám... és újabb hümmögés. A zajok sorát két üvegpohár finom csendülése folytatta, majd a beléjük kerülő nedű és amaz szénsavtartalmának halk sziszegése. S már jöttek is az ötletek. Amelyek persze már jó előre léteztek, de a mai napon finom módosításon estek át. És kialakult a végső elképzelés.

Ez csak egy skicc, de a lényeg kiolvasható. Azaz a bejárati ajtó és a gyermekszoba ajtaja közti teret, falat építjük be. A két ajtó közti távolság közel három méter. Úgyhogy van helyünk bőven az ötletek kényelmes megvalósításához. És akkor a magyarázat - 

A bejárati ajtótól elhagyunk közel fél méteret. Ahol is kezdődik egy szép, 1 méternél kicsit hosszabb, 45 cm mélységű komód három nagy fiókkal. A magassága szintén 1m körüli. Fölötte egy kétajtós, lapos kisszekrény helyezkedik el, ami a villanyórákat lesz hivatott magába rejteni. A komód mellett jobb oldalt egy hatalmas gárderób szekrény magasodik. Méretei - 245x105x55. Gyakorlatilag a plafonig betölti a teret, bár igaz, két részletben, hiszen a szekrény tetején egy ugyanolyan széles és mély, kétajtós kisebb testvére fog nyugodni. A gárderób és a szoba ajtaja közt ismét kimarad 40cm. Azon a negyven centin díszlik ugyanis egy szép terméskő berakás, ami a skiccen is szerepel a jobb végen.

A fenti kép alján látható az egész felülnézetből. Ennek elkészítésére azért volt szükség, hogy párom is lássa, hogyan alakul a komód és a gárderób mélysége közti különbség áthidalása. Tehát a komód felső lapja hozzá leszen kanyarétva a gárderóbhó.
Mindkét képen kicsit kivehető a középen, hogy a kis szekrény és a gárderób között két kis polcocska hidalja majd át a távolságot. De itt van méecce .

Fölöttük vonalkázva "Fal" felirattal látható az egykori bejárat áthidalója. Az emígyen körbe leszen épénteve.
Holnap megrendelem az anyag egy részét, a többit Skiccpausz alkotja meg, aztán, ha elkészül minden alkotó elem, akkor összeszerelés következik. Végül mindezt egy következő posztban bemutatom, s terveim szerint egy költségvetést is kanyarétok hozzája.
Jah és a lábazat! Az ugyanolyan lesz, mint a kis ládika lábazata, amely úgy egy éve készült.

Oszt így. 

A legújabb bútordarab

 Már a bejárati terasz beépítésekor megszületett az igény egy cipőtartó szekrénykére, vagy ládikára. Miután meghánytuk vetettük a dolgot, egy láda mellett döntöttünk, mert arra rá is lehet ülni. Két-három hete megkezdődött a megvalósítás.

Először is kitaláltuk milyen formát látnánk szívesen otthonunkban. Hogy az anyaga fenyő, az már természetes, hiszen előbb-utóbb minden bútorunk abból lesz. Aztán papírra vetettük. Persze senki ne várjon valami komoly tervrajzot. Íme:

Egy olyan ládikát terveztünk, aminek a fogantyúja, markolata két oldalt úgy 10 cm-rel magasabb, mint a láda teste, és a láda ajtaja a kettő közé záródik. Úgy terveztem, hogy az oldalai gyakorlatilag a lábak szerepét is betöltsék a sarkoknál, persze némi díszítés mellett. A díszítés egy, a láda alján körbefutó motívum, amit a tálalószekrényünk lábazatáról lestem el. Egy enyhe hullámmotívum. 

Kiszámoltam az anyagszükségletet, és egy fafeldolgozó cégnél meg is rendeltem a beépítendő mennyiséget. 

Néhány nappal később már boldogan szállítottam haza a nyersanyagot. Ekkor jött a képbe asztalos barátom, Alfonz, akinek a véleményét és segítségét kértem a kivitelezéssel kapcsolatban. Igazából a láda aljának felfüggesztéséről kértem ki a véleményét. Hiszen ahhoz, hogy az oldalak a sarkoknál lábbakként funkcionálhassanak, az alsó darabot magasabbra kell emelni néhány centivel. Miután a szakmai tanácsot megkaptam Alfonz felajánlotta, hogy a műhelyében állítsuk össze a ládát. Legott oda is szállítottam a nyersanyagot. 

Aztán nekiláttunk a méretezésnek, rajzolásnak.

 

Aztán készítettem egy sablont a láda oldalainak alján körbefutó minta kivitelezéséhez.

A berajzolt minta:

Kiszabtam a mintákat az oldalak aljára, aztán átbeszéltük az összeállítás folyamatát, mire rájöttünk, hogy az anyag vastagsága, amit rendeltem, vékony lesz ahhoz, hogy szépen és biztonságosan lehessen összeilleszteni a rövidebb oldalakat a hosszabbakkal. Azt találtuk ki ugyanis, hogy a rövid oldalak belsejébe az illesztéseknél belemarunk úgy kb. centi mélyen egy vájatot, és ebbe a marásba fog beleilleszkedni, belecsúszni a hosszabb oldalak illesztendő éle. Ezáltal sokkal masszívabbá válik a láda, és nem utolsó sorban szebbek az illesztések, mintha simán csavarozva lennének. Én 1.8 cm vastag anyagot vásároltam, de ha ezt a vastagságot bemarjuk, akkor le fog törni az oldal széle a marás mentén, hiszen alig néhány milliméter vastagságú maradna csak. Az meg nem elégséges. Ezért úgy döntöttünk, hogy min. 3 cm vastagságú legyen a láda oldala. Viszont ehhez vágnunk és táblásítanunk kell anyagot. Neki is láttunk hát.

Leszabtuk az anyagot.

Majd táblásítottunk. A fenyő éleit vastagon faragasztóval kentük...

Majd egy direkt erre a célra készült keretbe szorítottuk a leendő oldalakat.

 

Viszont itt meg kellett állnunk a munkálatokkal, hiszen a frissiben táblásított fenyőnek száradnia kellett. Kicsit szomorkásan, de mégis örömmel tértem haza. Szomorkásan, mert a láda nem készült el, viszont nagyon örültem, mert tudtam, hogy sokkal jobb lesz, mint ahogy először megterveztem. Alfonzzal megbeszéltük, hogy következő hétvégén folytatjuk a munkálatokat, s elkészítjük a ládikát. Aztán persze ismét beigazolódott a régi mondás, miszerint "Ember tervez, Isten végez!". Családi okok (egy másfél hetes kórházi kitérő nálunk, illetve Alfonz barátom ikreinek megszületése) miatt a munkálatok csak tolódtak, és tolódtak. Amikorra aztán a dolgok megnyugtatóan rendeződtek, s ismét lehetőség adódott a ládával foglalkozni, kaptam egy telefonhívást... Alfonz kérte, hogy lépjek már át hozzájuk (a harmadik szomszédunk ő), mert egy kis segítségre volna szüksége. Szívesen mentünk át, hiszen a kicsiket is megnézhettük legalább... Aztán meglehetőst nagy meglepetésben volt részünk, amikor Alfonz megkért, segítsek már kivenni valamit az autójából... Már kitaláltátok mi volt az, igaz? 

... Hogy őszinte legyek szebb lett, mint gondoltam... Gyönyörű munka! És az illata...!

 

    

Még egy kis utolsó csiszolás...

Majd néhány lakkréteg. 

 

 

Szerintem gyönyörű! Illatos és gyönyörű! Még egy vékony kis párnát szerkesztek a tetejére, amire kényelmesen rá tudunk ülni, és kész. És ebben már kényelmesen elférnek a dorgók...

Tolóajtó

 Pár hete, amikor komolyabban kezdett el sütni a napocska, elhatározás született, miszerint az eddig a konyhától elválaszthatatlan spájzot elválaszthatóvá kell tenni. 

Az eredeti, hagyományosan nyitható ajtótól azért vagyunk kénytelenek eltekinteni, mert egyszerűen túl sok helyet foglal el, és kevésbé praktikus is. A konyhából a spájzba lépve szembe találjuk magunkat a kombi hűtővel. Ezért egy hagyományos ajtó a nyitásakor valószínű elérné azt, de más problémák is fennállnak. Ha ugyanis az ajtót jobbra nyitom, akkor az északi falra simul az istenadta és gyakorlatilag eltakarom az ablakot, ami a természetes fényforrás volna. És hát a vellankapcsoló is azon a falon van, tehát az ajtó mögé kerülne az is... Bár a fényprobléma könnyen kiküszöbölhető, hiszen ha kinyitom a hűtő ajtaját... 

(Erről jut eszembe egy kedves kis történet. Pár éve történt, hogy egy téli estén tekemeccs után hazavittem csapattársamat, és barátomat egy személyben, aki egy panelház negyedik szintjén éldegélt akkoriban kis családjával. Ahogy az autóval a ház elé kanyarodtunk azonnal feltűnt, hogy minden látható helyiségben égnek a villanyok, azaz a nappaliban, a gyermek szobájában, de a konyhában is. Mire István:

 - Most felmegyek és kinyitom a hűtő ajtaját. Ha ott is ég a villany, irdatlan perpatvart csinálok!!... :D)

... Ha balra nyitom, akkor meg nem tudok behatolni a spájz belsejébe, mert előbb a hűtőbe kéne belépnem ahhoz, hogy az ajtót betehessem, aztán tovább haladhassak a finom eperlekvárért ami a palacsintához szükségeltetik. Ez pedig egyértelműen fenntarthatatlan állapot, gondolom mindenki egyetért! Viszont a kis helyiséget mindenképp le kell választani a konyháról, hogy például, ha sütés, főzés esete forog fenn, akkor ne melegedjen fel, ezáltal a hűtő is gazdaságosabban működik vala. 

Tehát megszületett a döntés - tolóajtó. Anyagért nem kellett messzire menni, csak a pajtába. Ott ugyanis még akad bőven használható állapotú hajópadló, amivel például a terasz födémjét és az előteret is burkoltuk. Szóval felvettem a méreteket az ajtóhoz, aztán kiválogattam azokat a padlókat, amiket alkalmasnak ítéltem spájzajtóként funkcionálni. "Csokorba kötve", természetesen. 

Előkészéntettem a felhasználandó anyagot tehát, a szerszámokkal és a Meo-sal egyetemben. 

Állandó Meosom előre felkészült, hogy elüthesse az időt, ha én ismét valami komoly munkatempóra váltanék. Az idő elütésére szolgáló hasznosságot maga mellé, elérhető közelségbe készítette, amit egy gömb formájában ismerhetünk fel a képen.

Asztalos barátommal előzőleg megbeszéléseket folytattunk a kivitelezéssel kapcsolatban, ezért nagy nyugalommal láttam a munkálatokhoz. Ő előre el is készített nekem keményfából két sínt, amelyek közül az egyik az ajtót hívatott vezetni, a másik pedig magát az ajtó lapját hívatott tartani. 

Kölcsönadta a körfűrészét is, amivel könnyedén méretre szabtam a padlókat, és a bakon összeállítottam a leendő ajtót.

Aztán széthúztam és a falcokba végig enyvet töltöttem, hogy összeillesztés után többé ne jöjjön szét, és a padlólapok közt ne legyen hézag. 

Következő lépésként a hagyományos "Z" formát alkottam meg az ajtó belső oldalára, vagyis a padlók hátsó felére. Ez adja meg az ajtó végső merevségét és ez akadályozza meg, hogy az ajtó a későbbiekben eldeformálódjon. 

Aztán csavarokkal ráerősítettem a sínt az aljára, de szándékosan fordítva, hogy a görgőket ezáltal be tudjam süllyeszteni a sínbe mart mélyedésbe, így nem emelik olyan magasra az ajtót.

Ide a marásba kerültek a görgők.  

Ezek után felerősítettem az ajtót megvezető sínt a falra, az ajtónyílás fölé, és az ajtót a helyére illesztettem.

Az ajtó alján a sínt szándékosan hosszabbra hagytam. Viszont alulra a járólapra nem akartam sínt tenni, mert akkor szegélyt képeztem volna, ami viszont nem praktikus, mert egyrészt könnyű megbotlani benne, és mondjuk a hűtőt is nehéz átemelni rajta,ha valamiért szükséges volna. Ezért inkább két kis gumiharangot erősítettem a járólapra (lecsavaroztam őket), természetesen nem az ajtónyílásba, hanem a fal felőli oldalra, így azok is vezetik az ajtót gördülés közben, kivédve ezáltal, hogy az ajtó ide oda mászkáljon.

 A görgőket tekintve az volt a fő szempont, hogy kicsi legyen. Ezzel az a nagy problematika, hogy ekkora méretben és fix formában, azaz nem forgó görgő, mint mondjuk egy fotel esetén, csak műanyagot lehet kapni. Következésképp nagyon hangos gördülés közben, és mivel viszonylag kis méretű, ezért akad a járólap fugáiban. Sőt, szerintem hosszú távon a járólapnak sem tenne jót, ha ezek maradnának fenn. Ezért elhatároztam, hogy a görgőket kicserélem gumikerekűekre, amik nagyobbak ugyan, de pont ezért könnyebben "siklanak", és nem zajosak. A kivitelezést hamarosan megoldom, és akkor Update...:)

Maga az ajtó egyébként maximálisan bevált, hiszen a spájz végre leválasztható, nem melegszik, és nem bámuljuk a hűtőt főzés közben, mondjuk. És, mivel fenyő, ezért látványnak sem utolsó...

És a gyönyörűen sötétbarnára zománcfestett ajtókeret is szép fenyő burkolatot fog kapni.

Boba Fett kalandjai

 Ahogy egy korábbi posztban már említettem, Boba Fett feladata rendben tartani a fenyves tisztaságát, rendezettségét. A mai hőségben ezt újra megtette, minden elismerésem az övé. És mindehhez még alig  fogyasztott valamicskét, úgy általában alig fogyaszt, eszméletlen jó a hatékonysága e téren is. Boba Fett a gépparkom egyik kedvence.
Na a meló -

Boba Fett személyesen -

És a meló -

Egy példa arra, hogy az őzek milyen károkat tudnak okozni - 

Az első toboz - 

Az utolsó (h)arcvonal - 

Csak a hangulat kedvéért - 

Tavasz

 Az elmúlt hetekben, napokban megérkezett hozzánk is a tavasz és hozta magával az outsourcing munkálatokat is. Első körben, miután már nagyon idegesítő, elkezdtük felszámolni a tavalyi évben kialakult mini tüzép telepet az udvarban/ból. Máglyát raktam a rengeteg hasznosíthatatlan, ellenben éghető építési törmelékből. Lángoltak a régi, újrahasznosíthatatlan gerendavégek, tetőlécek, cementes, habarcsos zsákok, szúette ősrégi használati tárgyak, mint péklapát, amit sajnos esélytelen voltam megmenteni az előzetes tervekkel szemben.

És ha már égettem, begyújtottam a Szomszéd összehordott diófalevelesét is. 

Amíg a lángok ősi tisztító munkájukat végezték, addig szétnéztem kicsit a birtokon. Pontosabban megnéztem a fenyőfáinkat, hogyan vészelték át a telet. 

Még mielőtt bárki is felhördülne azon képtelenség láttán, miszerint milyen gazban is vannak fenyőink, előre közlöm, direkt. Általában a téli időszakra kissé gazosabbra, füvesebbre hagyom a területet, hogy az ifjonc kis fenyőcsemetéket se bántsa a téli hideg fagy. És ha nem muszáj, akkor a télen gyakran betévedő vadaktól is szeretném megóvni őket. 

A fenyvest 2007 márciusában ültettük, 650 db, 1 éves lucfenyő csemetét tettünk akkor le. Sajnos minden évben veszítettünk belőlük. Leginkább a szárazság nem tett jót nekik. Mindig pótoltuk a veszteségeket, sőt állandóan gyarapodott az állomány létszáma. Tavaly tavasszal 500 db ezüst és Nordmann fajtával lett színesebb a társaság. 

A lucok az előzetes várakozásoknak megfelelően az idei esztendőre érték el a vágásérettséget. Jelenleg a legnagyobbak az én magasságommal vetekszenek (180 cm), de átlagban a mellemig érnek. Ez az idei növekedésükkel kalkulálva mintegy 300-500 db kitermelését vetíti előre az év végére. Azonban, mint a fenti képen látható, már be van tárazva az utánpótlás, tehát jövőre újra telítettek lesznek a fenyősorok. 

Hogy meddig fogunk velük foglalkozni, nem tudom. Két ok miatt sem. Az egyik, hogy az elmúlt években unos-untalan mindenki fenyőt ültetett, akinek már akadt egy kis zsebkendőnyi területe, amivel sikerült elérni a túlkínálatot a piacon, azaz olyan szépen lecsúsztak a felvásárlási árak, hogy no. A másik ok, hogy egy másfajta befektetésben is elkezdtünk gondolkodni párommal. Erről azonban most még nem szeretnék írni, majd később.   

Annak idején a telkünket hosszában három részre osztottuk - kétharmadába fenyőt ültettünk, a másik maradék egy harmadban pedig igyekeztem Boba Fettel (fűkasza), és fűnyíróval kiirtani a gazt a fűből. Igazából ez talán a tavalyi évre sikeredett. Itt most olyan gazokra gondolok, amik disznóürülékkel kerülnek a földbe. Az előző tulajok ugyanis disznóztak, azaz vagy 30-40 disznót neveltek eladás céljából, és az ő trágyájukat juttatták ki a telekbe is, ahol annak idején teljes hosszban és szélességben kukorica pompállott. Nem kell mondani, hogy a disznók mindent megesznek, ezáltal olyan gaznövények magjainak garmadája került ki a földbe trágyázás gyanánt, amik két hét alatt komoly fás szárú növényekké fejlődtek. Na ezeket a gyomokat kelletett kiirtani, így mára már szépen nyírható fű alkotja az aljnövényzetet. Azonban ezt a harmadot arra szánjuk, hogy itt alakítsuk ki a gyümölcsöst, amit nem ipari méretekben szeretnénk termeszteni, csupán saját fogyasztásunkat akarjuk belőle fedezni. 

Három éve ültettük el első gyümölcsfánkat, egy beoltott téli körtét, és úgy tűnik jól érzi magát, mert évről évre szépen fejlődik, virágba borul, tavaly pedig megmutatta nekünk leendő gyümölcsét is egy darab körte formájában. 

Így hát a leendő gyümölcsösünkből eleddig önmagában árválkodó körtefát is megszemléltem kicsit.

De az idei évtől már nem lesz egyedül. 

.