Tolóajtó

 Pár hete, amikor komolyabban kezdett el sütni a napocska, elhatározás született, miszerint az eddig a konyhától elválaszthatatlan spájzot elválaszthatóvá kell tenni. 

Az eredeti, hagyományosan nyitható ajtótól azért vagyunk kénytelenek eltekinteni, mert egyszerűen túl sok helyet foglal el, és kevésbé praktikus is. A konyhából a spájzba lépve szembe találjuk magunkat a kombi hűtővel. Ezért egy hagyományos ajtó a nyitásakor valószínű elérné azt, de más problémák is fennállnak. Ha ugyanis az ajtót jobbra nyitom, akkor az északi falra simul az istenadta és gyakorlatilag eltakarom az ablakot, ami a természetes fényforrás volna. És hát a vellankapcsoló is azon a falon van, tehát az ajtó mögé kerülne az is... Bár a fényprobléma könnyen kiküszöbölhető, hiszen ha kinyitom a hűtő ajtaját... 

(Erről jut eszembe egy kedves kis történet. Pár éve történt, hogy egy téli estén tekemeccs után hazavittem csapattársamat, és barátomat egy személyben, aki egy panelház negyedik szintjén éldegélt akkoriban kis családjával. Ahogy az autóval a ház elé kanyarodtunk azonnal feltűnt, hogy minden látható helyiségben égnek a villanyok, azaz a nappaliban, a gyermek szobájában, de a konyhában is. Mire István:

 - Most felmegyek és kinyitom a hűtő ajtaját. Ha ott is ég a villany, irdatlan perpatvart csinálok!!... :D)

... Ha balra nyitom, akkor meg nem tudok behatolni a spájz belsejébe, mert előbb a hűtőbe kéne belépnem ahhoz, hogy az ajtót betehessem, aztán tovább haladhassak a finom eperlekvárért ami a palacsintához szükségeltetik. Ez pedig egyértelműen fenntarthatatlan állapot, gondolom mindenki egyetért! Viszont a kis helyiséget mindenképp le kell választani a konyháról, hogy például, ha sütés, főzés esete forog fenn, akkor ne melegedjen fel, ezáltal a hűtő is gazdaságosabban működik vala. 

Tehát megszületett a döntés - tolóajtó. Anyagért nem kellett messzire menni, csak a pajtába. Ott ugyanis még akad bőven használható állapotú hajópadló, amivel például a terasz födémjét és az előteret is burkoltuk. Szóval felvettem a méreteket az ajtóhoz, aztán kiválogattam azokat a padlókat, amiket alkalmasnak ítéltem spájzajtóként funkcionálni. "Csokorba kötve", természetesen. 

Előkészéntettem a felhasználandó anyagot tehát, a szerszámokkal és a Meo-sal egyetemben. 

Állandó Meosom előre felkészült, hogy elüthesse az időt, ha én ismét valami komoly munkatempóra váltanék. Az idő elütésére szolgáló hasznosságot maga mellé, elérhető közelségbe készítette, amit egy gömb formájában ismerhetünk fel a képen.

Asztalos barátommal előzőleg megbeszéléseket folytattunk a kivitelezéssel kapcsolatban, ezért nagy nyugalommal láttam a munkálatokhoz. Ő előre el is készített nekem keményfából két sínt, amelyek közül az egyik az ajtót hívatott vezetni, a másik pedig magát az ajtó lapját hívatott tartani. 

Kölcsönadta a körfűrészét is, amivel könnyedén méretre szabtam a padlókat, és a bakon összeállítottam a leendő ajtót.

Aztán széthúztam és a falcokba végig enyvet töltöttem, hogy összeillesztés után többé ne jöjjön szét, és a padlólapok közt ne legyen hézag. 

Következő lépésként a hagyományos "Z" formát alkottam meg az ajtó belső oldalára, vagyis a padlók hátsó felére. Ez adja meg az ajtó végső merevségét és ez akadályozza meg, hogy az ajtó a későbbiekben eldeformálódjon. 

Aztán csavarokkal ráerősítettem a sínt az aljára, de szándékosan fordítva, hogy a görgőket ezáltal be tudjam süllyeszteni a sínbe mart mélyedésbe, így nem emelik olyan magasra az ajtót.

Ide a marásba kerültek a görgők.  

Ezek után felerősítettem az ajtót megvezető sínt a falra, az ajtónyílás fölé, és az ajtót a helyére illesztettem.

Az ajtó alján a sínt szándékosan hosszabbra hagytam. Viszont alulra a járólapra nem akartam sínt tenni, mert akkor szegélyt képeztem volna, ami viszont nem praktikus, mert egyrészt könnyű megbotlani benne, és mondjuk a hűtőt is nehéz átemelni rajta,ha valamiért szükséges volna. Ezért inkább két kis gumiharangot erősítettem a járólapra (lecsavaroztam őket), természetesen nem az ajtónyílásba, hanem a fal felőli oldalra, így azok is vezetik az ajtót gördülés közben, kivédve ezáltal, hogy az ajtó ide oda mászkáljon.

 A görgőket tekintve az volt a fő szempont, hogy kicsi legyen. Ezzel az a nagy problematika, hogy ekkora méretben és fix formában, azaz nem forgó görgő, mint mondjuk egy fotel esetén, csak műanyagot lehet kapni. Következésképp nagyon hangos gördülés közben, és mivel viszonylag kis méretű, ezért akad a járólap fugáiban. Sőt, szerintem hosszú távon a járólapnak sem tenne jót, ha ezek maradnának fenn. Ezért elhatároztam, hogy a görgőket kicserélem gumikerekűekre, amik nagyobbak ugyan, de pont ezért könnyebben "siklanak", és nem zajosak. A kivitelezést hamarosan megoldom, és akkor Update...:)

Maga az ajtó egyébként maximálisan bevált, hiszen a spájz végre leválasztható, nem melegszik, és nem bámuljuk a hűtőt főzés közben, mondjuk. És, mivel fenyő, ezért látványnak sem utolsó...

És a gyönyörűen sötétbarnára zománcfestett ajtókeret is szép fenyő burkolatot fog kapni.

Raklapbútor

 Néhány hete történt, hogy egy nap délutánján a szomszédságunkban megjelent egy furgon megpakolva raklapokkal. Amelyeket aztán jól leraktak az udvarban. Pár nappal később átiléptem hozzájuk csak úgy meginni "ejjó gólát"(egy pohár hideg cola citromkarikával :)), aztán, mivel amúgy is rengeteg mindent megbeszélünk otthonaink felújításával kapcsolatban,csak rákérdeztem mi végre kerültek oda azok a raklapok.

- "Oszt mi lészen ezekbü, Szomszéd?
- Ezekbü? Butor (így rövid ú-val :D)
- Szal... butor-e?
- Ahhát." - jelentette ki nemes egyszerűséggel.

A következőkben pedig felvázolta röviden mit, s hogyan ötölt ki. Megmondom őszintén, én raklap ügyben még leragadtam az évekkel ezelőtt nagy mennyiségben, kis országunk bármely tájegységében fellelhető "EUR raklap vétel itt" feliratoknál. Ámde kedves szomszédom felcsillantotta a pillám, hogy a raklap manapság mennyi mindenre hasznosítható.

- "S, ha már itt tartunk kedves Szomszédúr, szeretnélek megkérni némi szövevényes kárpitozási problematika megoldására..."- s megkért, hogy ugyan már a megépítendő butor (:D) kárpitozási munkálatait elvégezzem...

Gondoltam, bár konkrétan ilyet még nem csináltam, de szép kihívás, és hát barátságból is szívesen elvállaltam.

Hazatérve aztán ugye gúgli, a legjobb barátom segedelmével nekiláttam ötleteket gyöjteni (:D). Konkrétan a 'raklapbútor' szóra rákeresve tengernyi, mit tengernyi, több óceánnyi oldal ugrik fel... csak két példa a bútorokra -  

Talán még ez legutóbbi stílus tetszett leginkább Szomszédéknak, hiszen amúgy is a minimál stílust részesítik előnyben. Újra összeültünk hát egy újabb tapogatózás céljából. Átbeszéltük, azon kívül, hogy ráül az ember, mi mindenféleképpen használható még a raklap, mint "butor". Gyorsan kiderült, hogy egy nagyobbacska darabról lesz itt szó, ahol kényelmesen elférnek a baráti társaság, vagy a család ominózus tagjai egy-egy alkalommal, de kiderült az is, hogy a raklap lécei közti széles rések polcként hasznosíthatók, és kiderült az is, hogy a butornak harmonizálni kell a terasz színvilágával. Valamint az is szóba került, hogy az egyik, a nagyobbik elem, alkalmas legyen pl egy délutáni ejtőzés megejtésére is. És szeretnének egy asztalt is, mint a szabadtéri nappali egyik dísze. Aztán gyorsan kiderült még, hogy a hangulatvilágítás nélkülözhetetlen. Mivel Szomszédúr led világítástechnikával is foglalkozik, így adódott a megoldás - csodálatos led technológia.
Már csak a kivitelezés maradt hátra. Ami természetesen DIY készült teljes egészében.
Miután rögzítettük a butor méretezését, előkerültek a szerszámok úgymint feszítővas..., elektromos szúrófűrész (ez az elnevezés nagyon bejön, gyakorlatilag a dekopír fűrészről van szó), kalapács, flex csiszolókoronggal, ecsetek, csavarhúzó, fúrógép, csavarok, lazúr, miegymás.
Megkezdődött az elemek méretre szabása, a kieső kisebb elemek pótlása, rögzítése. A tervezet szerint egy nagyobb elem, egy közel két és fél méter hosszúságú, és 83 cm mélységű kanapé kerül kialakításra, és egy kisebb, 50 cm mélységű, amely kanapé két oszlop közé épül be. Mindkettő háttámlát kap, de karfát nem. És egy "dohányzó" jellegű asztal is elkészül. A kanapék ülésének éle alá kerül a led világítás, és a tervek szerint az asztal is kapni fog ilyet, de egyenlőre még tervezés alatt van.
A méretre szabás után az elemek csiszolása következett a csiszolókorongos flex segedelmével, utána pedig Szaszasszony lazúrral mahagóni színre hozta őket.

Háttérben a lazúrozott egyik elem

Három-három raklap lett egymásra erősítve csavarokkal, így kényelmes magasságú ülőalkalmatosság alakíttatott ki. Az alsó deszkák eltávolításra kerültek, így a távtartó kockák a butor lábaivá avanzsáltak.

Az egymásra erősített raklapok felső részéről az első deszkalapok le lettek feszegetve, de sajnos mind szétrepedt, ezért pótolni kellett azokat, amik aztán az ülések első elemei lettek. 

A visszaerősített lapok 3cm-rel kilógnak a raklapok oldalsíkjához képest, így elrejtik a hangulatvilágításért felelős led szalagokat. Is...

A léceknek csak az első, kilátszó éle lett színezve, mert a felület amúgy burkolva lett szövettel.
Következő lépésként megtörtént a háttámlák lazúrozása.

Időközben pedig megtörtént a "butor" szövetének kiválasztása is. A szövet könnyű, mosható és vízlepergető. Az előzetesen megbeszéltek szerint követtük a minimál stílust, és a bútorok szabad párnások lettek a praktikum jegyében. Azaz a párnákat és habokat le lehet venni a vázról és kényelmesen el lehet tenni a téli pihenő idejére. Az ülőpárnák korábban felújított bútorok megmaradt, de jó állapotú habszivacs matracaiból lettek kiszabva. Így pénzt nem kellett rá költeni. Ezek az ülőpárnák az egyik, az alsó, felületükre kaptak egy vastag fekete szövetet tartásjavítás céljából, illetve, hogy ne süllyedjenek be a raklapok deszkái közé, ezáltal az élettartamukat és kényelmi fokozatukat igyekeztünk növelni. A felső felületükre pedig 1 cm vastagságú viszkóz réteget ragasztottunk, szintén a komfortfokozat emelése érdekében.

 

És végül rákerült a szövet. A szövet, amely színvilágában a következő - az ülőhabok világosak, nagyjából mogyoró színűek, a támlapárnák pedig étcsokoládé színűek. Minta semmin sincs, ez kifejezett kérésük volt Szomszédéknak. A támlapárnák darált habbal kitöltött díszpárna jellegűek.

Aztán elkövetkezett a végső mozzanat, a "butor" összeállítása. Az ülőfelületekre szintén lőttem a fekete vastag szövetből, ami egyrészt ugye süllyedésgátló, másrészt megakadályozza az ülőpárnák elcsúszását.

Az előre megbeszéltek szerint a bútorok oldalait és elejét is bevontam szövettel, melyeket tépőzár segedelmével erősítettem fel.

Mint látható, a tépőzár szintén a perem alá lett felerősítve, így az sem látszik.

Elsődlegesen arról volt szó, hogy a szövetek teljes egészében rá lesznek feszítve a kanapék és asztal oldalaira, de amikor a rövidáru üzletben szembesültem azzal, hogy a tépőzárat aranyárban mérik, azt merészeltem kitalálni, hogy az oldalak szoknyaszerűen lesznek kárpitozva. Asszem a végeredmény azt mutatja, így még vagányabb. 

Következőkben felkerült a ledvilágítás a perem alá.

Majd leterítettük a szintén három egymásra erősített csiszolt raklapból készült asztalt is. A végeredmény -

Még hátravan némi lazúrozás néhány helyen, illetve az asztal lapjának fedése üveglappal, és mint korábban említettem volt, a hangulatvilágítása is tervezés alatt. Egész pontosan azon megy az agyalás, hogyan kivitelezhető, hogy ne látszódjanak vezetékek a konnektor felé kúszva. Valószínűleg egy akkumulátoros megoldás jöhet majd szóba. Ha elkészül, akkor természetesen update...

DIY- Madáretető projekt

 Ez a bejegyzés is már kicsit több, mint egy hónapja kuksolt a piszkozatok között, amikor leesett az első kisebb hómennyiség, ám mára abszolút aktualitássá vált, ezért felkerül a közzétett bejegyzések listájára. 

 Úgy kezdődött, hogy Ecsémtől kaptam néhány éve egy kis madárházikót szülinapi ajándékként. Gondoltam egyet, s néhány facsavar segedelmével kis teraszt alakítottam ki a házikóhoz, tetőt fabrikáltam rá, és kész is volt életem első, majdnem teljes egészében saját készítésű madáretetője. A kis alkalmatosságot aztán kiakasztottam a ház mellett álló almafára. Mondhatom az első napok után azonnal hatalmas sikernek örvendett, a blog látogatottsága, a kis etető látogatottsága napról napra nőtt, míg elérte a nagyjából, 20-25 körüli átlagos szintet. Azaz egyszerre kb. 20 kis röppentyűt volt képes kiszolgálni. Bár annyit is csak azért, mert van néhány cinke fajta, akik a magokat magukhoz véve az etető körüli ágakon vernek tanyát, s ott bontogatják nagy hévvel a szotyit. A kis alkalmatosság, asszem, három évet, három telet húzott le, mire olyan állapotba került, hogy bontásra ítéltetett. A kis házikó most is megvan, azt ugyanis lekezeltem még a legelején, hogy bírja az időjárás viszontagságait, viszont a hozzáépített kis terasszal ugyanezt nem tettem meg, s jelenleg arra vár, hogy megtaláljam számára a megfelelő helyet, ahol egy kis röppentyű párocska meleg kis fészke, otthona lehet.

Aztán új elhatározás született, s az igények is párhuzamban álltak eme elhatározással, azaz egy nagyobb, talán szebb etető képében. Kicsit kutakodtam a neten és áruházakban, szigorúan csak ötletelés céljából, hiszen felhasználandó anyagom van bőven, s próbáltam olyat keresni, ami az én igényeimet is kielégíti. Mármint, ami tetszik és elég hatékony egy kisebb röppentyűsereg kiszolgálására. Találtam is egy egész jó dizájnt, ami megtetszett, viszont kicsi. 

De ötletnek nagyszerű, főleg, mert nem klisé. Mivel nekem nagyon tetszenek a nyírfából készült, nádfedeles etetők, ezért úgy döntöttem, hogy hasonló irányban indulok el, s kissé megspékelem egy kis Alpesi dizájnnal. 

Első lépésként összeválogattam hát a felhasználandó anyagokat : 

• ágfa a faházból
• egy hosszabb deszka aljzatnak
• maradék lambéria, ill. 2 cm vastag padló
• szegek, facsavarok

Első lépésként meghatároztam az etető nagyságát, magasságát, és leszabtam hozzá a megfelelő méretre az anyagokat. Majd szalagfűrésszel, óvatosan, hosszában kettévágtam az ágfákat. Amiket aztán körbe a deszkához erősítettem szegekkel, ez adja a keretet a magoknak. A dizájn pedig, remélem, természetes.

Következő lépésként ráerősítettem csavarok segedelmével négy kis tartó oszlopot az aljzatra, majd a tetősík került kialakításra. A tető maradék padlóból készült úgy, hogy két-két méretre szabott darabot illesztettem egymásba, majd az alján kis fenyő lécekkel egymáshoz rögzítettem őket.

A padlókat természetesen gérbe vágtam, hogy tetősíkként egymáshoz tudjam illeszteni őket. Ezután a kész tetőt csavarok segedelmével felerősítettem az oszlopokra, s kész is lett a madáretető. Ezután jött azonban az Alpesi dizájn kialakítása. Ami roppant egyszerű menet. A tetőgerincnél egy-egy téglalap alakú, méretre szabott padló darabot szegeltem a tetőhöz, és a gerinc mentén egy másik darabbal összekötöttem őket, takarva ezáltal a gerinc esetleges kis réseit a beázás ellen. 

Szemből tehát ekképpen néz ki. Kapott egy kis dizájnt egy fenyőfagöcs formájában is.
Aztán az oszlopok lábához vékony kis ágakat erősítettem, amin meg tudnak ülni a kis röppentyűkök.

 

Letettem a teraszra a kész etetőt, és elindultam valami alkalmatosságot keresni, hogy felakaszthassam az almafára. Mire visszatértem a következő kép fogadott. 

Aztán ez...

Majd ez...

Az egyik szomszéd kandúrkölke úgy döntött, átlép hozzánk kicsit körülnézni. És, ha már itt volt, birtokba vette a kis "lakot". Amúgy szelíd és nagyon böszme, mint az látszik. Elég nehezen tudtam kirimánkodni az etetőből. Viszont újabb tapasztalatként jegyezhettem fel, hogy Brúnó nem bántja a kölök macskákat. Hogy miért, nem tudom, mert a felnőtteket, a sajátunk kivételével, kilométerekre kergeti. 

Na, de aztán az etető a helyére került az almafán, és kezdetét vette a várakozás. Az időjárás közben jobbra fordult, s a kis röppentyűk nem igen akaróztak jönni. Pedig narancshéjat is tettem az etetőre, hogy feltűnőbb legyen számukra.

Míg nem, úgy két hete, igazi hó födte be a tájakat...  

Megjöttek, sokan vannak, hangosak, és termelnek rendesen. Naponta kétszer full üresre eszik az etetőt. Aztán persze jelzik, hogy még, még...

Minden a helyén...